
A koreai bőrápolás egyre népszerűbb az egész világon. Köztudott tény, hogy a Dél-Koreában gyártott kozmetikumokban sokkal több növényi és állati eredetű kivonat van, mint nálunk szokás, és sokszor találkozunk számunkra teljesen idegennek, már-már hajmeresztőnek tűnő összetevővel.
A csiganyálkát már megszoktuk, a méhméreg is még valahogy elmegy, de mi ez a fecskefészek mizéria? Egyáltalán mi az, ami belekerül a kozmetikumokba, és miért jó ez nekünk?
Fejtsük meg!
Amiről itt szó van, az nem egy gallyakból, kövekből és fűszálakból épített madárfészek – hanem konkrétan a fecskék fészke, melyek tápanyagban igen gazdag megszilárdult nyálból készül, amelyet a faj hím egyedei termelnek.
Nem, ez nem egy új keletű találmány. A fecske fészkét Kínában már évszázadok óta fogyasztják, leggyakrabban leves főznek belőle.
Az ehető fecskefészek szinte kizárólag a madár megszilárdult nyálából áll, melyet áztatással és gőzöléssel hoznak fogyasztható állapotba.
Fogyasztásának számtalan hasznos egészségügyi előnyt tulajdonítanak: immunrendszer erősítése, az asztma enyhítése, potencia növelése, mentális fókusz javítása. Gyakran keleti „kaviárnak” is nevezik, a madárfészek az ember által fogyasztott legdrágább finomságok közé tartozik, kilogrammonkénti ára az 5000 dollárt is elérheti.
A modern tudomány dekódolta a komponenseket a fecskefészekban, és ma már tudományosan is bizonyított hatékonysága, egészségügyi előnyei.
Egészségügyi előnyeiről, a folyamatban lévő kutatásokról itt olvashatsz bővebben —->>
Kezdeti időkben az értékes alapanyag a betakarítása a madarak természetes fészkéből történt, de ennek az ökológiailag pusztító gyakorlatnak vége. Ma már erre szakosodott gazdaságok vannak, komoly felszereléssel, ideális hőmérséklettel, és páratartalommal.
Egészségügyi előnyei mellett luxus, és rendkívül hatékony kozmetikum összetevő is a fecskék fészke, az antioxidánsok magas koncentrációja, a vízben oldódó glikoprotein, az epidermális növekedési faktor (EGF) és 18 különféle aminosav tartalma miatt.
Ezek az összetevők harcolnak az öregedés ellen, csökkentik a ráncokat, sejt szinten regenerálnak, és javítják a bőr állapotát.
Kitozánt is tartalmaz, amely fokozza a sejt azon képességét, hogy felszívja a szépítő hatóanyagokat.
Ezt a hatóanyag többféle szépségápolási termékben megtalálható, leginkább a Koreában oly népszerű maszkokban.
Ki szeretnéd próbálni ennek az összetevőnek a hatékonyságát? Miért is ne?
Beszerzési források:
TheBox and Beauty webshop —->>
HONGIK SKIN Birds Nest Aqua intenzív hidratáló, fehérítő, öregedésgátló gélkrém fecskefészek kivonattal
Öregedésgátló és fehérítő tulajdonságokkal rendelkező könnyed hidratáló krém. A krém hidrogél formulája lehetővé teszi az arcbőr hidro-lipid egyensúlyának szabályozását, alkalmazásával a bőr egész nap hidratált, sima és rugalmas marad. A krém állaga nagyon könnyed és finom, összetevőit a bőr könnyen és teljesen felszívja.
PETITFÉE Gold tápláló és nyugtató hidrogél maszk arany, ginzeng és fecskefészek kivonattal
A Petitfee Gold Hydrogel Mask egy arany és egyéb luxus, hagyományos keleti összetevőket (fecskefészek, vörös ginzeng) tartalmazó hidrogél maszk. Hidratálja a bőrt, aktiválja a bőr természetes anyagcseréjét, kisimítja a ráncokat és javítja az arc általános állapotát.
Ez ebay-en is szerencsét próbálhatsz —->
Ha tetszett, tarts velem legközelebb is!
Be the first to comment