Irány Dél-Korea! Shoppingoljunk!

Szeptember közepén messzi földre szólított az üzlet. Dél-Koreába utaztunk, a célpont Szöul. Miután letudtuk az üzleti találkozókat bőven maradt időnk a város feltérképezésére.  A városnézés mellett bőséges időt szántunk a shoppingolásra, a piacok és az üzletek felkutatására.  Hogy miért? Csak mert ez az az ország, ahová a környező országokból szívesen ruccannak át kizárólag vásárolgatni az emberek. De vajon mit vesznek?  Derítsük ki!

A vásárlási láz központja, ha lehet ilyet mondani a Maengdong. Azt hiszem egy kissé elérzékenyültem amikor megláttam, hogy az összes általam ismert és szeretett koreai szépségápolási márka boltja itt sorakozik egymás mellett. Hát ez maga a kánaán!

Az ellenállhatatlan ajánlatok az utcán hevernek, hogy úgy mondjam, az eladók lépten nyomon beterelnek, mintákkal bombáznak, megnézheted az újdonságokat, és ki is próbálhatod. Hogy milyen szörnyű egy hely ez 🙂

Este aztán még inkább megtelnek az utcák, és csak hömpölyög a nép.

Az éhes vándorokat sok jó falat várja, persze azért nem árt vigyázni, az ételek általában elég csípősek, és furák az európai ízekhez szokott turistáknak.

Számunkra érdekes üzletek is vannak itt szép számmal. Ez az üzlet pl. kizárólag színes kontaktlencsét kínál:

Nem volna igazságos, ha hihagynánk a „cuki” mániát, ami engem is megfertőzött. Óh, igen. Pont ez az a pingvin ami USB töltő formájában hazajött velem, egyszerűen nem tudtam ott hagyni. A fiam már unta, hogy folyamatosan harsogtam ha megláttam azt a bizonyos boltot: KAKAO Friiieeeeends! Hogy mi a titkuk? Egyszerűen mindig felvidít ha rájuk nézek, más semmi 🙂

Ez a kép egy „csak cuki” boltban készült, ez nem az a bizonyos. Ha esetleg ránéznél hogy mi is ez a Kakao Friends őrület, az ebay-en megnézheted itt.

Van itt minden a cuki kategóriában, még Hello Kitty-s WC ülőke is.

Ezek a szerkezetek nagyon piszkálták a csőröm, szerintem arcgőzölő lehet így első ránézésre.

Ezen a billentyűzeten, meg komolyan elgondolkodtam.

Szöulban szinte minden a K-pop-ról szól. Bögrék, ajándéktárgyak, és az üzletekben is ilyen zene szól. Egy-egy világszerte híres fiúzenekar képével szinte mindent el lehet adni, ezért itt a kozmetikai márkák arcai is sokszor K-pop és sorozat sztárok.

Na és hogy mit tudnak ezek a fiúk, amitől ennyire népszerűek? Belehallgatunk egy kicsit? 383 millió megtekintés ?!? Ah, ez nem semmi.

De van itt más is. Üzletek a metróállomásokon,

és pazar luxus a bevásárlóközpontokban. Ezeket a képeket a Lotte luxus bevásárlóközpontban készítettük.

Itt minden az eleganciáról szól,

csupa luxus,

üveg, fém és márvány.

Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat a luxus környezetben, irány a piac! Elsőként az elektronikai piacot céloztuk meg, ahol valószínűleg régebben dübörgött az üzlet, ma már inkább csak nagykereskedésként funkcionál. Ahogy mi láttuk. Sokat sétáltunk, de amit szerettünk volna vásárolni azt nem találtuk, így sértődötten tovább álltunk.

Az út a piacra vezetett. Ami itt látszik az a jéghegy csúcsa. A piac az emeleten, és a pincében is folytatódik. Iszonyú árubőség, tömeg és zsúfoltság. Szuvenír, magok, gyógynövények, ruhák, ékszerek – minden mi szem szájnak ingere. Halak, herkentyűk, fura zöldségek és még sok minden más.

2 nap alatt ronggyá jártuk a lábunkat, de sikerült sok felfedezést tenni, és néhány jó holmira is szert tudtunk tenni. Vörös ginzeng tea, kis dobozka, zászló, fűszeres fura ízű mandula, cuki USB töltő és még sok apróság.

Azt is megmutatom, hogy amikor mi ott jártunk éppen mi volt a legnagyobb divat. A csíkos hosszú ing.

A reptéren már láttam, hogy bizony mi elég visszafogottan vásároltunk. Több bőröndnyi, doboznyi cuccot vitt mindenki haza. Na majd legközelebb.

Az árak? Abszolút megfizethetőek, és a minőség is kiváló. Kínai holmi itt is van a piacon, az pont olyan mint nálunk.

Az elektronikai cuccok nagyjából 30 %-ról gőzöm sem volt hogy mire való, pedig engem még érdekel is ez a vonal. Mielőtt legközelebb megyünk nem árt kiképeznem magamat 🙂

Hát nagyjából ennyi fért bele ebbe a bejegyzésbe. Folytassuk? Érdekel, hogy merre jártunk még?

About agnessa 661 Articles
Örök álmodozó, kíváncsi felfedező aki ismeri a legjobb helyeket, kutatja a legizgalmasabb cuccokat, lelkesen teszteli a legtrendibb kozmetikumokat és a hasznos kütyüket. Világpolgár, a virtuális sztráda üzleteinek hűséges vásárlója, és ismerője. Ez vagyok én, lépj be a kis világomba.

1 Comment

  1. Igen,kérünk még! Szuper volt, főleg hogy mesélnek a képek is! Köszi

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*